Komplex ( teljeskörű ) szakorvosi szűrővizsgálat

Az I.C.C. Kft orvoscsoportja országosan (de a világ számos országában) közel 30 éve azzal foglalkozik, hogy orvosi beutaló nélkül, előre megbeszélt időben, 4-5 óra alatt, megadott helyen „tetőtől-talpig” kivizsgáljuk a jelentkezőket a lehető legjobb szakorvosokkal, a lehető legjobban felszerelt állami intézményekben.

Sajnálatos tény még az is, hogy panaszmentes állapotban sem jogom, sem lehetőségem nincs arra, hogy részt vegyek térítésmentesen, orvosi beutaló nélkül, egy egy időben, egy helyen lezajló, teljes körű, komplex szakorvosi szűrővizsgálaton.

Ötletünk: ki kell fizetni azt, hogy szombati napon kinyissák a rendelőket és várakozás nélkül megtörténjen a kivizsgálás. A felmerült vagy észlelt betegség kezelését már a betegbiztosító terhére az állami egészségügyi intézetekben folytatjuk.

Az I.C.C. Kft orvoscsoportja országosan (de a világ számos országában) közel 30 éve azzal foglalkozik, hogy orvosi beutaló nélkül, előre megbeszélt időben, 4-5 óra alatt, megadott helyen „tetőtől-talpig” kivizsgáljuk a jelentkezőket a lehető legjobb szakorvosokkal, a lehető legjobban felszerelt állami intézményekben.

Sajnálatos tény még az is, hogy panaszmentes állapotban sem jogom, sem lehetőségem nincs arra, hogy részt vegyek térítésmentesen, orvosi beutaló nélkül, egy egy időben, egy helyen lezajló, teljes körű, komplex szakorvosi szűrővizsgálaton.

Ötletünk: ki kell fizetni azt, hogy szombati napon kinyissák a rendelőket és várakozás nélkül megtörténjen a kivizsgálás. A felmerült vagy észlelt betegség kezelését már a betegbiztosító terhére az állami egészségügyi intézetekben folytatjuk.

Kérjen időpontot!

Üzenjen nekünk!

TISZTELT I.C.C. KLUBTAG! KÉREM REGISZTRÁLJON IGÉNYE SZERINT SZŰRŐVIZSGÁLATRA!

Az előző körlevél óta sokan már foglaltak időpontot, így ebben átfedések lehetnek!

Ehhez igazodóan elkészítettünk az I.C.C. Komplex Szakorvosi Szűrővizsgálatok számára egy forgatókönyvet a következők szerint. Természetesen csak akkor tartjuk meg a lent jelölt időpontokban a teljes körű kivizsgálást, ha az Operatív Törzs és az Államigazgatás lehetővé teszi azt!

Komplex vizsgálatok

A táblázatban lévő számok a még szabad helyeket mutatják!

Kérem Önt, válasszon magának időpontot és e-mailen (info@icc.hu) vagy telefonon (30/288-1111) biztosítson magának helyet a fenti lehetőségekből.

Az áraink keveset változtak! Lassan igazodva ahhoz, hogy az orvosok fizetése 100%-al emelkedett, ár/érték arányban úgy tájékozódtunk az interneten - kérem tegye ezt Ön is – hogy az I.C.C. Kft a legjobb. Ez azt jelenti, hogy a legszélesebb körű kivizsgálást végzi, mindenkinél olcsóbban úgy, hogy az USB-s S.O.S. életmentő rendszert is bent van az árban. De a legnagyobb különbség az I.C.C. szűrővizsgálat és csaknem az összes többi között az, hogy az Önök által fizetett I.C.C. kivizsgáláson észlelt betegséget – külön körök, ismételt vizsgálatok, sorban állások nélkül - a lehető leghamarabb a területileg illetékes és arra jogosult állami egészségügyi intézményben gyógyítjuk is a BETEGBIZTOSÍTÓ TERHÉRE OTT, AHOL ÖNT KIVIZSGÁLTUK.

Jó tudni: rákot és infarktust kizárólag központi állami intézményben kezelhetik!

Saját találmányunk: fényképes, USB-s adattároló kártya, amely feleslegessé teszi a zárójelentések hordozását. Védett az egész világon, tehát kizárólag mi forgalmazzuk. Nem I.C.C. Klubtagok számára 30 000 Ft az ára.

Áraink Miskolcon, Debrecenben, Kecskeméten, Pécsen, Szombathelyen:

  1. Magánszemélyeknek 320.000.- Ft tumormarkerekkel és mammográfiával.
  2. Cégeknek 360.000.- Ft + 27% áfa tumormarkerekkel és mammográfiával. .

Áraink Budapesten:

  1. Magánszemélyeknek 360.000Ft tumormarkerekkel és mammográfiával.
  2. Cégeknek 420.000 Ft + 27% áfa tumormarkerekkel és mammográfiával.

AZ OLTÁSSAL KAPCSOLATBAN!?

Egyetlen lehetőségünk a corona vírus ellen az OLTÁS! Más lehetőség nincs! Javaslom Önnek is, hogy regisztráljon, tartsa be a védekezés szabályait, oltassa be magát, hogy esélye legyen a túlélésre. Bármelyik oltóanyag hatásos lehet! Én is beoltattam magam, semmi féle panaszom nem volt sem az első, sem a második oltás után.

Az I.C.C. Komplex Szakorvosi Szűrővizsgálat elemei és lebonyolítása:

  1. Vérvétel (mennyiségi és minőségi vérkép, májfunkciók, cholesterin, triglicerid, vércukor) éhgyomorral a helyszínen.
  2. Vizeletvizsgálat aznap reggeli első vizeletből.
  3. Székletvizsgálat előző székletmintákból.
  4. Szájüregi rákszűrés, fül-orr-gégészeti vizsgálat.
  5. Mellkasröntgen-felvétel.
  6. Hasi és kismedencei ultrahang-vizsgálat.
  7. Mell Ultrahang és/vagy mammográfia.
  8. Sebészet (bőrgyógyászati és urológiai vizsgálattal).
  9. EKG-vizsgálat (12 elvezetéses).
  10. Általános belgyógyászati szakvizsgálat.
  11. Komplex szemészeti vizsgálat.
  12. Urológia (esetenként a sebész orvos végzi).
  13. Bőrgyógyászat (esetenként a sebész orvos végzi).
  14. Tumor marker csomag
  15. USB-s S.O.S. Életmentő Rendszer (Life Card) adatlap kitöltése.
  16. Mielőtt kimegyek az épületből, leadom az I.C.C. adatlapot és a fotót.
  17. HIV – teszt elvégzése – külön térítésért.
  18. Más vizsgálatokra is van lehetőség, legkésőbb érkezéskor kell pontosítani.

Külön rendelhető vizsgálatok - esetenként, a Komplex Szakorvosi vizsgálatok helyszínein:

  1. Egész test csontsűrűség
  2. Carotis ultrahang
  3. Mell ultrahang
  4. Hüvelyi ultrahang
  5. Tumor-marker
  6. Pajzsmirigy ultrahang
  7. Pajzsmirigy H.(TSH)
  8. HÍV vizsgálat
  9. S.O.S. Életmentő kártya
  10. Hemoglobin
  11. Fruktózamin
  12. Nőgyógy. Hormonok (FSH, LH, prol, ösztr, progeszt)
  13. USB-s S.O.S. Életmentő kártya
  14. Ételintolerancia vizsgálat
  15. Mammográfia
  16. PSA vizsgálat
  17. PET CT
  18. CARDIO CT
  19. PET CT+ CARDIO CT
  20. Vastagbél tükrözés